Ha egy kereszténynek lelki jellegű vagy bármilyen egyéb eredetű gondja van, úgy érezheti, hogy nem beszélhet róla, hisz a keresztények megváltott emberek, akik valósággal szabadok. Ezekről mégis kellene beszélni?

Kulifai Mónika: Igen, kellene. A Filippi levél 1:6 azt írja, hogy megtérésünkkor Krisztus elkezd bennünk egy munkát, ami egészen a visszajöveteléig tart – tehát a megtisztítás, ami bennünk zajlik, egy folyamat. A hitünk célja a lélek üdvössége, ez pedig munkálást igényel.  

Kulifai Gyula: Vannak olyan napok, amikor az embernek fáj a feje, a foga, a gyomra, ilyenkor irreális lenne azt elvárni, hogy a lelkünkkel, a viselkedésünkkel, a reakcióinkkal kapcsolatban ne legyenek olyan problémák, amelyek egyébként minden élő embert megtalálnak. Egyszer Jézus, amikor látta, hogy a tanítványai nem tudtak meggyógyítani egy beteg gyermeket, így fakadt ki: “Ó, ti hitetlen, elfajzott emberek! Meddig foglak még elszenvedni titeket?” Amikor Péter valami olyat mondott, ami ellentmondott Isten akaratának, Jézus azt mondta, “Távozz tőlem Sátán!” Ez sajnos azt mutatja, hogy Jézus többször érezte azt az emberekkel kapcsolatban, hogy hozzá képest hitetlenek és elfajzottak vagyunk, így nehéz volt számára ebben a közegben élni és mozogni.

A lelki reakciók azonban hozzátartoznak az emberi természethez, és egyáltalán nem probléma, ha erről beszél egy keresztény vagy szükség esetén segítséget kér.

   Akkor is elfogadható, ha az az ember érett keresztény, szellemi ember, és komoly szolgálatot végez a gyülekezetben? 

Mónika: Mindegyikünknek szüksége van arra, hogy a hitünket erősítsük, és a feladatunk részét képezi, hogy az óemberünket megfeszítsük, a kísértéseknek ellenálljunk, és a különféle próbákat kiálljuk. Eközben érik a hitünk, formálódik a jellemünk, és a megszentelődés, megtisztulás folyamatában haladunk előre. Teljesen normális, hogy szellemileg is még fejlődnünk kell, és a lelkünk fölötti uralmunkban is növekszünk. Kihívásokkal valamennyien találkozunk. 

Gyula: Példa lehet erre Illés is, aki tényleg érett szellemi ember volt, mégis azt mondta Istennek, hogy meg akar halni. Úgy érezte, ő sem nagyobb atyáinál, elég volt számára a sok megpróbáltatás. Ekkor Isten álmában egy angyalt küldött mellé, aki táplálta és erősítette őt, majd erején felüli feladatot kapott, és eljutott Hóreb hegyéig. Ott újra elmondta, milyen nagy a búsulása, mert a nép elhagyta az Istennel kötött szövetségét, a prófétákat pedig megölték. Csak ő maradt egyedül életben, és most őt is halálra keresték. Isten azonban rámutatott arra, hogy Illés csupán a kiégés állapota miatt érezte ilyen kilátástalannak helyzetét, és helyreállította őt.

Ahogy láthatjuk, Illés is Isten szolgálata közben került kiégett állapotba.  

   Ez azért is fontos, mert rávilágít arra, ha valaki ilyen állapotba kerül, az nem jelenti azt, hogy bűnben élne, rossz keresztény lenne vagy elhidegült volna Istentől. Ezt érdemes tudatosítani.  

Mónika: Mindenképpen, különben önvádlás és önkárhoztatás alá kerül az illető, ami megnehezíti a felállást ebből a helyzetből. Minél kifáradtabb valakinek a lelke, szelleme, annál nehezebben tudja az igazságnak megfelelően értelmezni azt a helyzetet, amiben van. Minél hamarabb fel kell tudni ismerni az embernek, ha a kiégettség állapota felé halad. Ha már lelkileg annyira kimerült, hogy depresszióba, apátiába kerül, onnan már nagyon nehéz visszafordulni. Ilyenkor talán nincs is más megoldás, mint hogy váltani kell.  

Gyula: Keresztényként abba a furcsa helyzetbe kerülünk, hogy bár már újjászülettünk, és rá tudunk kapcsolódni a mennyre, és azt gondoljuk, mindenre van erőnk a Krisztusban, ugyanakkor továbbra is ott van az óemberünk, akivel folyamatosan konfrontálódunk.  

   A kiégés az óemberünktől jön? Melyik részünket támadja?  

Mónika: Erre nehéz válaszolni, de a jelei a lélek területén ragadhatóak meg a leglátványosabban. A szellem az, ami inspirálja ilyenkor az embert, hogy mit tud tenni azért, hogy a hitét növelje, és más szemszögből tudja látni saját értékeit, helyzetét és elhívását. Hogyan tud a nehézségek közepette olyan életet élni, ami védelemben tartja a testét, lelkét, szellemét, hogy birtokba tudja venni az áldásokat, és Isten munkatársaként tudjon értéket teremteni. Nem szeretjük, amikor kedvetlenek vagyunk, túlhajtottnak érezzük az életünket. Ezek megterhelik az ember lelkét.

Gyula: A kiégés a lélek egy reakciója az intenzív kihívásokra, a negatív krízisekre és a negatív stresszhatásokra. A lelkünk a megszentelődés folyamatában van, a testünk megváltását pedig még várjuk, ebből kifolyólag a lelkünk és a testünk együttesen produkálja a kiégés tüneteit. Jó, ha ezeket időben észrevesszük, és tudunk rá reagálni. A tékozló fiú történetében szereplő idősebb fiúnál is, aki az atyai házban maradt és szolgált, a kiégés tüneteit fedezhetjük fel, amikor igazságtalannak vélte, hogy az atyja vigad és örül, a tékozló fiú megtérésének. Ő nem tudott örvendezni sem. Elfelejtette azt, amire később az atyja emlékeztette: mindene az övé. Ezt mi is sokszor elfelejtjük, haragszunk és távol maradunk Istentől ahelyett, hogy inkább szent módon örülnénk és vigadnánk az Atya jelenlétében.

   A kiégés okozója a monotonitás, továbbá a magunkról alkotott rossz önkép is lehet. Ha belülről nézzük magunkat, akkor egy perc alatt kiéghetünk, de ha Isten szemszögéből, az Ő tervében látjuk önmagunkat. Én magam, így tudtam sokszor átlendülni a monotonitásból is.  

Mónika: Van, akinek a monotónia, vagyis az ismerős helyzet ad biztonságérzetet, és olyan is van, akit a monotónia, vagy épp a túlhajszoltság sodor a kiégés állapotába. Az viszont mindenképp nagyon fontos, hogy hogyan nézzük magunkat, hogyan gondolkodunk az elhívásunkról, a saját értékeinkről. Vannak ugyanis belső tényezők is, amik kiégéshez vezetnek.

Például, ha teljesítménykényszerben van az ember, akkor gyakran nem megfelelő az önértékelése vagy az önismerete. Ezen tényezők miatt talán nem úgy reagál bizonyos külső tényezőkre - igazságtalan helyzetekre, túlzott követelésekre, elismerés, visszajelzés hiányára -, ahogy kellene.

Gyula: Én például nem tűröm a monotóniát, ezért két nap után kiléptem egy olyan munkahelyről, ahol monoton munkát kellett végeznem. Fontos, hogy keresztényként meg tudjuk hallani a Szent Szellem hangját!  

   A Szent Szellem elvezet minket minden igazságra. A keresztény ember legtöbb esetben érzi a Szent Szellem vezetését, de az nagy kihívás, hogy az ember meg tudja különböztetni a saját vágyálmait, a realitástól és Isten vezetésétől.  

Mónika: Azt mindenképpen tanulnunk kell, hogy a Szentlélek vezetését fel tudjuk ismerni. Aki kér Szentlelket, az kap - ezt megígérte számunkra az Atya. Ha közeledünk Istenhez, Ő is közeledni fog hozzánk. Bizonyos helyzetekben azonban teszteli a hitünket. Fontos, hogy mindig akkorát lépjen az ember, amekkora a hite! Kifejezetten veszélyes, ha valaki megváltoztathatatlan helyzetnek tekinti azt, amiben van, és nem hoz meg egy döntést (mint például egy munkahely megváltoztatása), miközben olyan helyen dolgozik, ahol szenved. Józanul kell megfontolni a döntéseinket.  

Gyula: Oda kell figyelni arra halk és szelíd hangra, ami a bensőnkben szól – mert a Szent Szellem hangja halk és szelíd. Isten az őszinteségre mindig pozitívan reagál, ezt látjuk Illésnél és Jóbnál is. Istenhez nyugodtan folyamodhatunk teljes őszinteséggel és nyíltsággal még a kiégés állapotában is. Csillapítsuk le a lelkünket, ahogy a Zsoltárok is írja! Az ige is azt mondja, hogy minden gondunkat az Úr vállaira vessük, Ő majd elhordozza azokat.  

Mónika: Számomra nagyon izgalmas az I. Péter 4:10, miszerint mindannyian kaptunk valamilyen ajándékot Istentől. A saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket, mégis egyedi módon. Nem kérdés, hogy értékeket hordozunk. A Példabeszédek 18:16 azt írja, hogy az ember ajándéka szabad utat szerez neki.

Isten munkatársának hívott el bennünket, mindenkit egy külön területre, feladatra. Ennek a területek a megkeresése is tud belső békességet adni.

Elképzelhető, hogy az a munka, amivel keressük a mindennapi kenyerünket, egybevág az Istentől kapott elhívásunkkal. Hiszem, hogy mindenkinek van ilyen ajándéka! Ilyenkor örömmel, elégedetten végezzük a munkánkat. Ezt kell tehát keresnünk, és ha eljön az idő, merjünk változtatni, különben könnyen felőrlődhetünk a mindennapokban. 

   Elsősorban a munkahelyi kiégésről beszélünk. Ha az ember a munkahelyén nem érzi jól magát, de mellette olyan szolgálata van, amiben sikerélményei vannak, vagy egy nagyszerű családja, gyerekei vannak, ezek kompenzálhatják egymást?  

Mónika: Lehetnek olyan időszakok az ember életében, amikor egyik területen harmónia alatt van, a másik területen pedig küzdelmesebb az élete, ez teljesen természetes.

   Nekem voltak olyan élethelyzeteim, mikor egyik területen voltak kihívásaim, és voltak olyan területek, amik rendben voltak, ezek adtak kapaszkodót. Ugyanakkor volt olyan is, mikor semmi nem volt rendben, én pedig erősen a kiégéshez közeledtem.  

Mónika: Az ilyen helyzetek sodorhatnak bennünket az Úrhoz közelebb, amikor feltesszük a kezünket, hogy „Uram, itt a határ, fogalmam sincs, mit kell tenni”. Ilyenkor jobban meg tud nyílni a szívünk, és jobban képessé válunk a vezetésre figyelni.  

Gyula: Sokan a megélhetés kényszere miatt olyan munkát végeznek, amit a legkevésbé sem élveznek, de legalább hozza a pénzt. Mellette próbálnak valami olyan hobbit végezni, amiben saját személyiségüket tudják kibontakoztatni. Az igazi azonban mégis csak az lenne, ha az ember a munkájában találná meg a helyét. Nem azért nem égünk ki, mert elmegyünk hétvégén egyedül horgászni és kikapcsolódni. Nem túlélni kell az életet! József Attila fogalmazta meg egyik versében, hogy “éltem, és ebbe más is belehalt már”. Ez a világ sajnos arra ideális, hogy kiégjünk, hiszen egy ellenséges környezetben élünk. Ezen kívül pedig még ott vannak a negatív stresszek és a krízishelyzetek is, amelyek ránk dőlnek, mint egy ruhásszekrény.  

   A stressz vajon oka vagy mellékhatása a kiégésnek? 

Mónika: A stressz önmagában nem negatív, akár pozitív értelemben vett kihívást is jelenthet. A tartós stresszt viszont nem bírja a szervezetünk. Ha az embert halmozott krízishelyzetek veszik körül, nagyon meg tudják viselni őt, ezért muszáj valami megoldást keresni. A krónikus stressz a lelki kimerülésnek, a fizikai megbetegedésnek a veszélyét is magában hordozza. Szükségünk van stresszmentes időszakokra! Nagyon fontos az énidő, amiről már beszéltünk korábban. A kiégés felismerése, megelőzése miatt fontos, hogy az életidőnket hogyan tagoljuk. Természetesen dolgoznunk kell, de szükségünk van olyan időszakra is, amit közösségben töltünk el, családi, baráti kapcsolatokban, amik az épülésünkre szolgálnak, és feltöltenek bennünket. Aki erre nem szakít időt, az egyenesen halad a teljes kiégés felé. A feltöltődési időnek van szellemi, lelki, fizikai aspektusa, és mindegyikre kellő mennyiségű figyelmet kell szentelnünk. Le kell csendesednünk, és elengedni mindent. Ilyenkor tudjuk meghallani a Szent Szellem hangját is.  

Gyula: Megemlíteném itt a szombat titkát is, amit Isten kiterjesztett a szombatok szombatjára, vagyis a szombatévre, amivel még a földnek is biztosította a pihenést hétévente. Érdekes megfigyelni, amit a Tízparancsolat a szombatra vonatkozó részében ki is emel, hogy Isten is, hogy miután megteremtette a földet, a hetedik napon megpihent. Nem hiszem, hogy elfáradt volna, de megszentelte azt a napot. Ez olyan fontos, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni! Jézus szavaival élve „elég minden napnak a maga baja”. A szombatot gyönyörűségesnek tartsuk! Mit jelent ez? Az Úrban gyönyörködjünk, és tegyük az imádás napjává ezt a napot!

Nagyon fontos emellett az is, hogy ne egyedül akarjunk minden feladatot megoldani, hanem tudjunk csoportban gondolkozni, ahogyan Mózest is megfeddte apósa, hogy ne egyedül vállaljon mindent.

Ossza meg a kenetét, és bízzon rá másokra is feladatokat, mert különben nagyon ki fog fáradni, és a népnek sem tesz jót vele! A kiégés ellen tehát a munkamegosztás is nagy segítség lehet.  

   Mi a teendő akkor, ha valaki a kudarcok folyamatossága miatt úgy érzi, hogy kiégett, és nincs társa, aki segíthetne? Ehelyett lépten-nyomon csak elutasítással és stresszel találja szemben magát.

Mónika: Ez fájdalmasan hangzik. A kudarcok sokasága természetesen okozhat kiégést. Érdemes talán ilyenkor visszalépni, és megnézni, mi vezet a sok kudarchoz. Nem kérdés, hogy van ajándéka az ilyen személyeknek is. Az sem, hogy tud úgy mozogni a munkájában, vagy kapcsolataiban, hogy jó áldása legyen. Át kell gondolnia, hogy a helyén van-e a munkájában, a kapcsolataiban, a szolgálatában. Vizsgálja meg, hogy miben kell változtatnia, hogy Isten akaratában legyen! 

Gyula: Lehet ezen kívül külső segítséget is kérni, aki rávilágíthat, hogy átokról van-e szó vagy pszichés problémáról, vagy csupán változtatni kell az életritmusán. 

Mónika: Van, akinek az önértékelése nincs a helyén. Ezen is lehet változtatni. A társválasztással kapcsolatban találkozunk sokszor olyan helyzettel, mikor nem lehet tudni, mi az oka annak, hogy valakinek még idősebb korára sem sikerül megtalálnia a társát. De nem szabad elfelejteni, hogy az egyedülálló státusznak is megvannak a maga áldásai és küzdelmei ugyanúgy, ahogy a házasságnak is. Mindkét esetben mások a kihívások. 

   És mit tegyen az ember, ha azt érzi, hogy sosem elég, amit csinál? Dolgozik napi 12-14 órát, minden el van végezve, de a főnök szerint túl lassú, túl alapos, és már előrébb kellene tartani a dolgokkal?  

Gyula: Lehet, hogy tényleg túl lassú, és túl alapos, de itt más a valódi probléma, ugyanis valami biztosan nincs rendben, ha napi 14 órát kell dolgoznia. Olyan is előfordult már, hogy a főnök manipulatív, néha varázslási céllal becsmérelte alkalmazottai munkáját.

Azt a kérdést kell megvizsgálni és eldönteni, hogy az adott illető vajon a helyén van-e, vagy nem! Amennyiben a válasz nemleges, érdemes változtatni, félelemből ugyanis nem lehet élni!