2016. május 17-én hosszú évek után a Hit Gyülekezete székesfehérvári közössége saját, új ingatlanba költözött. A csarnokavatón közéleti személyiségek és a gyülekezet vezetőségének tagjai is részt vettek és beszédet mondtak.
Rövid kulturális program után Dr. Kulcsár Árpád történész beszélt Székesfehérvár egyházi vonatkozású történetéről és arról, hogy a Hit Gyülekezete miképpen kapcsolódik a nagy elődökhöz. A látottakra alapozva kijelentette: „a reformáció folytatódik”
Ezt követően Dr. Cser-Palkovics András, a város polgármestere, köszöntötte az ünneplőket. Ha egy város közössége ünnepnapot ül azzal, hogy új otthonra lelt, akkor a város polgármestere természetesen elmegy ennek átadó ünnepségére – mondta a polgármester. „Hívő emberként csak abban tudok hinni, hogy az ember bizonyos jó cselekedeteknek és értékeknek egyfajta eszköze és mutatója itt a világban. Ezt meg kell vallani, kinek-kinek a saját közösségében, de nem egymás ellen, hanem egymás mellett kell azt mutatni a világnak, hogy miért fontos a hit és milyen értékeket tud nekünk adni.”
Dr. Mészáros István, a Hit Gyülekezete Országos Vezetőségének ügyvezetője, ünnepi beszédében Kossuth Lajost idézve mondott köszönetet a többéves kitartó munkáért: „Soha le nem mondani, soha el nem csüggedni, ha kell, mindig újra kezdeni.” Beszélt a hazafiságról, valamint arról, hogy a keresztényeknek fontos a saját határaikon túlra is figyelni, hiszen ha a város jóléte szívügyük, akkor ők is sokkal sikeresebbek lesznek. Ezek után Kölcsey Huszt című verséből idézve buzdította a gyülekezetet, hogy a továbbiakban is törekedjenek „Hatni, alkotni és gyarapítani”.

Ezután az est egyik legemelkedettebb pillanata következett, amikor Tóth József kivitelező, a Hit Gyülekezete műszaki vezetője jelképesen átadta a székesfehérvári Hit Csarnok kulcsát Grósz István lelkésznek, a gyülekezet pásztorának.
Az eseményen nagy taps kíséretében lépett színpadra Marilyn Hickey bibliatanító, aki európai körútja egyik állomásaként – Londont, Budapestet követően – érkezett Székesfehérvárra. Marilyn Hickey méltatta a helyi gyülekezet tagjainak hitét, amely által az álmuk megvalósulhatott.
Az avató ünnepségen a neves bibliatanító áldást mondott és imádkozott azért, hogy a Székesfehérváron élő hívők életében Jézus nevében csodák sora történjen, az újonnan átadott épület pedig erről legyen híres.
(A fotókat Somorjai László és Nagy Gábor készítették)