Mert Ő szeret engem

#fordulat
#depresszio
Takács Benjámin | 2020. 05. 03.
Interjú Szalma Pálmával
Hogyan lehet meglelni a kiutat a depresszióból és reménytelenségből? Miért kezdi el valaki önmagát vagdosni? Hogyan lehet megszabadulni az öngyilkos gondolatokból? Szalma Pálmával beszélgettünk élettörténetéről, arról hogy hogyan ismerte meg Jézus Krisztust.

Ha jól tudom, te keresztény családba születtél.

Igen, a szüleim a Hit Gyülekezetében tértek meg, és oda jártak, mikor én megszülettem. Itt nőttünk fel a testvéreimmel a Bornemiszában (a Hit Gyülekezete Általános iskolája és Gimnáziuma – szerk. megj.), és keresztény neveltetést kaptunk. Nyilván egy gyereknek még - általában – nem alakul ki személyes kapcsolat Istennel. Tinédzser koromban viszont elszakadtam ettől a közegtől, és elindult egy útkeresés az életemben.

Hány éves voltál ekkor?

Tizenhárom, ekkor elváltak a szüleim, és a nyolcadikat már egy kerületi iskolában kezdtem el.

A hirtelen közegváltás nagy hatással volt az életmódodra?

Én úgy fogalmaznék, hogy egy értékvesztett állapotba kerültem. Mindent, amit eddig tanultam, és tudtam, egyik pillanatról a másikra eltűnt, nem is jártam tovább a Gyülekezetbe. Az iskolában pedig mindent jónak mondtak nekem, amit előtte rossznak mondtak korábban.

Így egy visszásság alakult ki bennem, hogy tudtam, hogy mi a jó, de nem tudtam, hogy az miért is a jó, más pedig miért a rossz, ebből kifolyólag kisebb is volt bennem az ellenállás.

Ezért elkezdett hatni rám a környezetem, így kezdtem el például én is káromkodni, és lekopott rólam a keresztény hátterem.

Ez pedig egy mélyrepüléshez vezetett az életedben?

Nagyon megviselt, hogy elváltak a szüleim, bár akkor nem gondoltam így, de utólag látom már, illetve a teljesen új közeg is trauma volt számomra. Egyre több mindent engedtem meg magamnak, közben egyre mélyebbre kerültem lelkileg a depresszióban. Volt olyan időszak, mikor annyira utáltam önmagamat, hogy tükörbe se tudtam nézni. Egy üresség volt bennem, elszakadtam a régi barátaimtól, a testvéreimtől, és anyukámtól is egyre inkább kezdtem eltávolodni. Kerestem, hogy mi tölthetné be a bennem tátongó űrt, a világ pedig a lehető legtöbb helyen azt üzeni, hogy ha az ember megtalálja a párját, akkor megtalálta a megoldást

 És ment is az iskolában a „fiúzás”, „csajozás”, nyilván ebbe én is belesodródtam, azt hittem, ha találok valakit, aki szeret, akkor minden rendben lesz, boldognak, teljesnek fogom magamat érezni, fogom tudni szeretni önmagamat, nem leszek depressziós, nem fogok sírni esténként.

Hát, ez nyilván nem vált be, és minden egyes kapcsolatból, amelybe belekeveredtem, rosszabb állapotban jöttem ki. Sokan kihasználtak, amik még nagyobb sebeket okoztak bennem, így amitől azt reméltem, hogy kihoz a depresszióból, csak még mélyebbre vitt. A legdurvább fordulat akkor következett be, amikor megismerkedtem egy lánnyal, akivel nagyon jóba lettem. Ő emos volt, voltak öngyilkos gondolatai, vagdosta magát stb… Nagyon nagy hatást gyakorolt rám, mert úgy véltem, hogy megértjük egymást, és majd segít ez az út. Elkezdtem én is feketében járni, a kultúrának a zenéit hallgatni, ezek pedig ugyancsak nem tudtak segíteni abban, hogy megtaláljam a lelki békém. Egy idő után én is elkezdtem vagdosni magamat, mert azt gondoltam, hogy attól majd jobb lesz, mert szokták mondani, hogy a testi fájdalom nem olyan mély, mint a lelki.

Pálma

Meg hogy eltereli a figyelmet?

Igen, igen… Ennek köszönhetően folyamatosan mélyültem el a depresszióban, egyre komolyabban fontolgattam az öngyilkosság gondolatát. Nem találtam semmiben megnyugvást, nem tudta megadni semmi azt az érzést, hogy szeret valaki, és egész vagyok. Ez az űr egyre nagyobb lett az életemben. Volt olyan időszak, amikor minden reggel iskolába menet azon gondolkodtam, hogy beugorjak-e a metró elé vagy sem, de mindig volt bennem egy apró szikra, mely azt súgta: „lehet ez jobb is.” Utáltam is, hogy nem tudtam megtenni, mert így szenvedtem tovább, viszont utólag nagyon hálás vagyok, hogy nem választottam azt az utat.

Elképzelhetőnek tartod azt, hogy a neveltetésed is szerepet játszott abban, hogy nem merted megtenni?

Abszolút, én sosem tagadtam Isten létezik, csak nem ismertem Őt, nem volt személyes kapcsolatom Vele.

Volt egyfajta keresés az életedben?

Igen, voltak olyan estéim, mikor sírva kiáltottam föl, hogy: „miért történik ez velem?!” Viszont, fel sem merült bennem az elején, hogy Isten lehetne a válasz a kérdéseimre, megfeledkeztem Róla. Ugyanakkor, az öngyilkosságtól ez tényleg visszatartott, tudtam, hogy van menny és pokol, és én nem akartam a pokolba kerülni, de az idő múltával ez is elhalványult a süllyedésem közben.

Viszont, valahogy ebből a mély állapotból kihozott tégedet az Úr, hogyan is történt ez te nálad pontosan?

Elkezdtem csinálni a jogosítványom, és több régi osztálytársammal találkoztam, akik elhívtak a Gyülekezetbe. Az elején nagyon nem akartam elmenni velük, mert a szüleim válása miatt rossz emlékekhez kötöttem, és nem éreztem úgy, hogy nekem ott lenne a helyem. Volt még egy kapcsolatom, amely után a szakítás nagyon padlóra tett, és ekkor voltam úgy vele, hogy akkor elmegyek a Gyülekezetbe.

Sokáig csak úgy jártam, hogy belül ellenálltam, de egyre jobban azt éreztem, hogy nekem itt a helyem. Befogadtam Jézus Krisztust a szívembe, és onnantól fokozatosan elindult egy helyreállás az életemben, elkezdett felfele ívelni a sorsom.

Tehát, volt egy konkrét pont, amikor elindult egy változás az életedben?

Igen, amikor elmondtam a megtérők imáját, és befogadtam Jézus Krisztust a szívembe, éreztem, hogy most már nem ugyanoda tartozom, mint ahova régen, hanem egy új jövő áll előttem. Csak Jézus Krisztus tudta betölteni azt az űrt a szívemben, amit korábban megpróbáltam megoldani, például a fiúkkal. Azóta már nem kell keresnem tovább, rájöttem, hogy a megoldás végig ott volt az orrom előtt. Jézus Krisztus a megoldás, csak Ő tudja megadni azt a szeretetet, amire szükségünk van.

Pálma

Ha valamelyik Olvasónk hasonló problémával küzd, és akár vagdossa magát, vagy fontolgatja, hogy megtegye-e, és az ebből való kiutat keresi esetleg, mit tanácsolnál neki?

Először is, mindenképpen azt tanácsolnám, hogy ne tegye meg, mert lehet, hogy nem látszik, de szerintem ez egy határnak az átlépése, ami után sokkal könnyebben jut el az ember az öngyilkosságnak a gondolatához.

Nem is gondolja át az ember, hogy ilyenkor az ember olyan erőknek nyitja meg magát, amelyek meg akarják őt ölni.

Mindenképpen forduljon segítséghez, én sajnos nem tettem, pedig kellett volna, mert ezt nem lehet egyedül feldolgozni, viszont ha elmegy tanácsot kérni, pásztorlásra, akkor biztosan nagyon szívesen segítenek neki a probléma megbeszélésében, vagy akár a szabadulásban is. Nekem is szükségem volt arra, hogy megszabaduljak ebből, mert megtérésem után is, amíg nem szabadultam meg az öngyilkosságból és a depresszióból, addig voltak ilyen gondolataim, és ez nem egy olyan dolog, ami csak úgy elengedi az embert. Tehát, ne kezdje el vagdosni magát, de ha már benne van, akkor forduljon bátran segítséghez, mert nem lehet ebből „csakúgy” kijönni, hanem szabadulásra van szükség.

Hogyan tudtad feldolgozni a szüleid válását már keresztényként, illetve hogyan érted tetten magadban ennek negatív hatásait? Mit üzennél annak, aki lehet épp ezen megy keresztül?

Nyilván ez egy törést hoz létre, ahogy látja az ember, hogy a szülei szétmennek, és megtört az egység, az elég mélyen tudja befolyásolni az ember önértékelését, úgy érzi széthullik minden körülötte, amit eddig biztonságnak vélt. Ezt feldolgozni egy folyamat, - nem mondom, hogy én már teljesen feldolgoztam, mert sok minden van, amit még nem értek. De nekem az is segített, hogy tudatosítottam, hogy a válás nem jó, (mert én sokáig örültem annak, hogy a szüleim így döntöttek) de a Biblia nyilvánvalóan kijelenti, hogy a válás nem jó dolog. Ami még nagyon fontos, hogy az ember meg tudjon bocsátani a szüleinek. Egyszer valaki azt mondta nekem, hogy a megbocsájtás az nem egy érzelem, hanem egy döntés. Nem akkor fogok megbocsájtani valakinek, ha úgy érzem, hogy már nem haragszom rá, hanem, ha én eldöntöm magamban, hogy nem haragszom rá, és megpróbálom leválasztani a lelkemet a sérelemről, a döntés után könnyebb az érzelmeket is hozzá igazítani, ami egy folyamat persze.

Esküvő

Nemrég házasodtál meg, amihez gratulálok, és sok boldogságot kívánok! Miért fontos szerinted, hogy valakik fiatalon tisztán menjenek végig az ismerkedés és jegyesség alatt, míg össze nem házasodnak?

Nagyon-nagyon hálás vagyok a férjemért, Berciért, fantasztikus embernek tartom, és nagyon sokat fejlődtem azalatt, ahogy őt megismertem, az ő segítségével is sok mindenben meg tudtam változni. A jegyesség alatt az is nagyon jó volt például, hogy mivel nem volt testi kapcsolat, ezért tényleg egymást tudtuk megismerni, és nem egyből a vágyainkat éltük ki. Nagyon sokat beszélgettünk, közösen Bibliát olvastunk, és fantasztikus érzés, hogy az ember a társával közösen olvassa az Igét. Az is abszolút igaz, hogy a szexualitás nem csak fizikai, hanem szellemi dolog is, nem véletlenül mondta azt Isten, hogy ez csak a házasságon belül lehet, mert a két fél ilyenkor egyesül. Ehhez kell a házassági szövetség védelme, hiszen egy jegyesség is fel tud bomlani, és lehet úgy volt az ember, hogy ő vele fogja leélni az életét, ezért nem várnak házasságig, és aztán ha mégis felbomlik a jegyesség, akkor ott van az ember a bajban, a másik emberből egy részt hordozva magában. Teljesen más egy olyan kapcsolat, ahol sok partnere volt már előtte az embernek, de természetesen az Úr ebből is meg tud tisztítani. Sokkal nagyobb előnyből indulnak azok a párok, akik mindketten meg tudták tartani magukat tisztán. Az emlék meg tud maradni, hogy „te nem vagy már tiszta”, én ha tehetném, ezt visszacsinálnám, és nem mennék bele ilyen kapcsolatokba, mert ezek is nagyon meg tudják tépni a lelket, nehezen begyógyuló sebeket okozva.

Nem éri meg egyáltalán az pillanatnyi öröm, amit szerez az ember, mert évekig tartó sebeket tud szerezni.

Van-e még valami a szíveden, amit el szeretnél mondani?

Aki olyasmi helyzetben van most, mint amilyenben én voltam, és teljesen egyedül érzi magát, ne a szerelemben keresse a megnyugvást, hanem kezdjen el közeledni Istenhez, mert Ő meg fogja hallgatni, és nem hagy minket cserben, felemel a legmélyebb helyzetekből is. Ha tudtam volna, akkor az egész múltamat kihagyhattam volna, ha egyből Istenhez kiáltok, akkor ha visszamehetnék, megtenném. Semmi nem tudja ezt az állapotot megmenteni, csak Isten, úgyhogy arra bíztatok mindenkit, hogy ne „csajozással”, „pasizással” próbálja enyhíteni a fájdalmait, az ürességet, hanem kérje Istent, hogy jelentse ki magát, és Ő válaszolni fog.

Takács Benjámin | 2020. 05. 03.