Lépj be az elhívásodba!

#elhivas
#hatalom
Csáti Evelin | 2020. 01. 23.
Németh Sándor január 18-i prédikációjának összefoglalója
Az örök életre, szolgálatra való kiválasztás már az örökkévelóságban megtörtént Isten részéről, így tehát már a fogantatásunk előtt létezett egy olyan forgatókönyv az életünkről, melynek megvalósulása garantálja számunkra, hogy megtaláljuk a helyünket és betöltsük szerepünket az univerzumban, ebből fakadóan pedig áldott, elégedett és boldog emberként, az élettel betelve köszönjünk majd el pályafutásunk végén. Léteznek azonban másfajta forgatókönyvek is, melyek végkifejlete nem feltétlenül ugyanezen a ponton végződik. A döntés joga a mi kezünkben van. Te tudod, hogyan kell helyesen élni vele?

Sok ember – még keresztényeket is beleértve – sajnos nem veszi figyelembe azt , hogy Istennek van már terve az életével kapcsolatban, nem keresi és nem próbálja megérteni azt. Az eredeti terv ismeretének hiányában pedig az emberek csak a saját képzeletük és képességeik kreálmányait tudják megvalósítani az életükben, ebből viszont sajnos sem boldogság, sem örök élet nem fakad. Önmagunk valódi megismeréséhez és az Isten által megtervezett pályafutásunk megéléséhez tehát teljes mértékben rá kell hagyatkoznunk arra, aki kitalált bennünket: Istenre.

Isten időről időre szól az emberhez, hogy megmutassa az ő aktuális akaratát. Bár a kiválasztás az örökkévalóságban történt meg, az elhívás eseménye mindig az ember földi életében következik be, az életének különféle korszakaiban: valakit már gyerekkorában elhív és elválaszt magának (pl.: Sámuel), másokat felnőtt korban. Még a „szépkorú” embereknek sem kell lemondani a reménységről, Mózest ugyanis nyolcvan éves korában hívta el és kente fel az Úr élete fő feladatára.

A kiválasztás

Isten kiválasztásának szempontjaiban soha nem a tehetségünk, vagy az alkalmasságunk játszik döntő szerepet, mert ez az ő mindenhatóságának nem jelent problémát. Ő a legegyszerűbb embert is képes zsenialitással felruházni, ez csakis bizalom kérdése. Rajtunk múlik, hogy mennyire adjuk át magunkat Istennek.

Isten többnyire nem a társadalom elitjét hívja el magának, hanem a perifériára szorult embereket érinti meg a Szent Szellem által, hogy később történelmet írjon velük.

Jézus maga sem hercegként született meg, nem is a legnevesebb jesivák tanítványa volt, hanem Istentől tanított ember. Ez sokkal nehezebb, mint emberektől tanulni, mert az egész életünket kívánja. Egy szellemi embernek mindig Isten Szellemére kell figyelnie, Isten jelenlétéből és a Szent Szellem vezetéséből soha nem lehet „kikapcsolódni”.

Az elhívás

2 Móz 4:1-17

Az elhívásnak többféle módja szerepel a Bibliában. Az ószövetségben gyakran előfordult, hogy Isten a fizikai érzékszervek számára is érzékelhető módon jelentette ki az akaratát. Bizonyos embereknek maga a Messiás jelent meg, másokhoz angyalt küldött, vagy álomban, látomásban szólt. Az égő csipkebokor is egy természetfeletti jelenség volt, amit Mózes a természetes érzékszervei által is érzékelt. Az újszövetségben Isten elhívása az evangélium hirdetése által történik.

Sokan szeretnék, hogy az Úr hozzájuk is ilyen hangzatos, látványos, érzékszervekkel is megragadható formában szóljon, mint az ószövetségben, az újszövetségi elhívások viszont gyakran már nem ilyen rendkívüli eseményben történnek, hanem hétköznapi formában. Jézus is így hívta el a tanítványokat: sétált a parton, és a halászháló tisztítása közben szólította meg őket.

A szellem hangja

Isten hívása gyakran abban mutatkozik meg az életünkben, hogy egy ellenállhatatlan vágyat érzünk a bűnbocsánat állapotára és a tiszta szívre. Ez a hang nem feltétlenül akusztikai, mint Mózes esetében, hanem legtöbbször belső, szellemi hang.

Amikor a Szent Szellem hív minket a jelenlétébe, jól tesszük, ha engedelmeskedünk neki, mert egy mélyebb munkát szeretne végezni a személyiségünkben. Megtehetjük, hogy nem engedelmeskedünk neki, de engedelmesség nélkül az elhívásunk is meghiúsul.

Mózes – és más elhívott emberek - életéből látható, hogy az elhívásnak mindig része a „kihívás”, amivel Isten kihívja az embert bizonyos környezetből. Mózesnek például ki kellett jönnie az apósa szolgálatából és a juhok mellől, hogy Isten használni tudja őt.

Az első dolog, amiből Isten ki akar hívni bennünket, az a bűn.

„Oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, amelyen állasz, szent föld.”

Amikor Isten az ő jelenlétébe hívja az embert, az ő szentségéből is részesíteni akarja, ezért nagyon fontos, hogy a személyiségünk megtisztuljon a bűntől. Ez az egyéni üdvösségünk munkálásának szempontjából is fontos, amihez mindig társul egy nagyobb, közösségi cél, amit Isten az embereken keresztül el akar végezni.

Az Ige nélkül nem megy

Az, aki kijelenti nekünk a Messiást, és elvezet hozzá megtérésre, nem más, mint a Szent Szellem, majd ezután a Fiún keresztül tudunk kapcsolatba lépni az Atyával is.

A Szent Szellem és az Ige nélkül nem tudunk valóságos keresztényekké válni, és közösségben lenni Jézus Krisztussal.

Az, aki erről mást tanít, az nem ugyanarról az Istenről beszél, mert Isten munkájának a nyomdoka az Ige és a Szentlélek - aki az igazság Szelleme.

A hit ugyanis sohasem homályos, emberek által alkotott fogalmakon alapul, hanem konkrét tárgya, tartalma van: a hit az Isten beszédére és ígéreteire adott válasz. Ezt is a Szent Szellem munkálja ki az emberekben.

Először jön a hit, és utána a megtapasztalás.

Ha valaki arra vár, hogy előbb megismerje az igazságot, vagy Istent, hogy utána higgyen benne, egész életében agnosztikus marad, mert a hit a nem látott és még nem ismert dolgokra vonatkozik.

Az újjászületés ereje

Róma 8:29-30

Isten arra rendelt minket, hogy Jézus Krisztus természetét, életét, erejét, szentségét és hatalmát hordozzuk magunkban, és ez Isten célja az egész emberiséggel is: egy krisztusi - Krisztushoz hasonló emberiség -, mert ezeknek ígérte oda Isten a jövőt. Az ádámi természetű emberiség számára nincs jövő, ezért hozta el nekik Isten a „fentről való születés” lehetőségét, hogy ne az örökölt természetünk éljen bennünk, hanem Krisztusé.

A keresztény világban rengeteg baj abból származik, hogy úgy vélik, a kereszténységbe megvallás által lehet belépni, de kereszténnyé akkor válik az ember, ha a természete ki van cserélve.

Igaz embernek lenni keresztény szempontból annyit tesz, hogy a krisztusi természet dominál már itt a földi életben az ősöktől örökölt természet felett. Ez együtt jár azzal, hogy megvalljuk az ősök bűneit, és elhatároljuk magunkat tőlük, hogy mi ezekkel nem kívánunk élni.

Az Ige igazi munkája abban az állapotban tud megtörténni, amikor az ember megelégeli az állapotát, és arra vágyik, hogy ő bárcsak valaki más, jobb ember lehetne. Ekkor tud Isten beavatkozni, és egy új természetet létrehozni új sorssal, új jövővel.

Amikor egy személy rádöbben az önmegváltás lehetetlenségére, fontos, hogy legyenek támogatói, nehogy a teljes reménytelenségbe zuhanjon, hanem találkozhasson a Megváltójával. Bizonyságot pedig csak azok tudnak tenni, akik nem pusztán a megvallásban hisznek, hanem át is élték az újjászületést. A felülről való születés (újjászületés) nem pusztán egy divat, hanem valóság, aminek része a felnőtt vízkeresztség.

Mivel a kereszténység ma már jelentős bizalom-deficittel rendelkezik, ezért azoknak, akiket Isten szolgálatra hív el, úgy kell élniük, hogy azzal meg tudják szerezni és fenn tudják tartani a célközönség bizalmát.

Ugyanis, hiába mondja valaki, hogy Isten megjelent neki, vagy járt a mennyben, ezzel kapcsolatban mindenkinek joga van szkeptikusnak, józannak lenni.

Hogy lehet felismerni azt, hogy valakit Isten küldött?

Mózes kapott Istentől jeleket, hogy Izrael fiai felismerjék, ahogy Isten küldte őt:

A bot kígyóvá változott, majd vissza.

A bot a Bibliában a hatalom jelképe, amit Isten Igéje ad nekünk, a kéz pedig a cselekvésé.

Az Ige megcselekvése adja meg a hatalmat a kígyó megtaposására, az elhagyása pedig kiszolgáltatottá tesz az ellenségnek: amikor Mózes eldobta a botot, megfutamodott a kígyótól.

Sámuelről is azt olvassuk, hogy nem engedte az igét a földre esni. Ez tehát a szolgálati hitelesség alapja - az Ige tekintélyének elfogadása és megcselekvése.

  • A kezét a keblére tette, és mikor elvette onnan, leprás lett.

A kebel a bibliában a szeretetet és a szívet jelképezi.

Amikor Mózes keze tiszta volt, és úgy tette a szívére, azt jelképezi, hogy csak tiszta kézzel és szívvel, Isten és emberek iránti szeretettel lehet Istent szolgálni, leprásan, azaz bűnösen, leprás kézzel nem.

Ha valakit Isten emberek felé való szolgálatra állít be, nagyon fontos, hogy szent, tiszta módon éljen, és benne legyen Isten szeretete és az emberek szeretete. Ezek nélkül nem érdemes ilyen jellegű szolgálathoz fognia az embernek.

  • A víz vérré válik

A folyóból merített víz a szárazon vérré vált: ez az áldás és az átok törvényét jelképezi. Átkozott az az ember, aki testben bízik, olyan lesz, mint a hangafa a pusztában, amelyik elszárad, és nem hoz gyümölcsöt. Ezzel szemben áldott az az ember, aki Istenben bízik, egész életében áldott lesz, gyümölcsözik és nem szárad el.

Isten emberei a földön egész életükben áldást képviselnek, örök életre szökellő víz folyik belőlük, ugyanakkor átkot is tudnak közvetíteni Isten emberei: ahogy Isten Ábrahámnak megígérte, hogy áldott az, aki áldja, és átkozott, aki átkozza - akkor is, ha ők maguk nem átkozzák ezeket az embereket. A vér tehát a büntetést jelképezi az istentelen emberek számára. Isten embereit így a víz és a vér egyaránt követi.

  • Beszéd, száj

Mózes ez alól a feladat alól ki akarta vonni magát, mert felismerte a saját alkalmatlanságát, Isten viszont nem erre nézett, hiszen az alkalmasság nem magunktól, hanem Tőle van.

Ezek azok az igazságok, amiket ha megtartunk egész életünk során, a szkepticizmus is megszűnik velünk szemben. Pál is csak az élete végén tudta elmondani, hogy befutotta a hit pályáját.

Mózes is arra törekedett, hogy az Istentől kapott jelekkel integrálja a népet, mert ezekre szükség van. Még kenettel, megfelelő személyiséggel, küldetéssel is nehéz betölteni az emberek előtt a szolgálatunkat. A kenetben való bizalom ezért nem a testben való bizalom.

A következő években nagyon fontos, hogy egyéni és közösségi szinten is letisztázzuk magunkban, hogy mi a Krisztusban való életünk értelme.

Egyéni szinten fontos cél az üdvösség, de közösségi szinten Isten eljövendő uralmával és országával kell összhangba hoznunk a tevékenységünket, mert nagyon közel van ennek eljövetele, az egyház orientációját erre kell irányítani. A nemzetek számára sem maradt sok idő, mert a következő évek kimenetele már lefutott meccs, mindenféle kezdeményezés végkifejlete már eldőlt, ezért ismertetnünk kell az emberekkel Isten programját. Isten királysága el fog jönni, ennek pedig mindenkinek alá kell rendelnie magát.

Csáti Evelin | 2020. 01. 23.