HIT GYÜLEKEZETE
Tóth Petra
2020. 06. 05.
Szárdiszi gyülekezet: Pünkösd ereje
Németh Sándor 2020. 05. 30-i istentisztelet összefoglalója

Isten hosszú türelmének köszönhetően a kegyelem ajtaja most is nyitva áll az emberek előtt, hogy rendezzék Istennel és embertársaikkal való kapcsolatukat, azonban ma napjainkban nem csak a világnak van szüksége az evangélium üzenetére, hanem a keresztény világot is ismételten meg kell szólítani vele.

Az igazi, élő hitű keresztényeknek a megtérés és a visszatérés lehetőségét egyaránt hirdetnie kell, a Szent szellem ugyanis ma is ugyanúgy kész megérinteni és megváltoztatni az embereket, mint kiáradásának első alkalmával, az apostolok idejében. Pünkösd célja ezért nem csak az, hogy megemlékezzünk erről a nagy horderejű eseményről, hanem az is, hogy a Szent Szellem erejét újra és újra megragadjuk és jelenvalóvá tegyük az életünkben.

Az isteni hét szellem

Jel. 3:1-6.

A Szárdiszi gyülekezetnek Krisztus úgy mutatkozik be, mint akinél az „isteni hét szellem és a hét csillag” van. Ézsaiás próféta könyve (Ézs. 11:1-2) pontosan meg is nevezi ezt a hét isteni szellemet.

Az első szellem, amit az ige megnevez, az az „Úrnak szelleme”, vagy „Jahve szelleme”. A négybetűs istennév beazonosítható a Messiással, a Krisztussal, ez a név ugyanis úgy mutatja be Istent, mint aki a látható világban jelen van, cselekszik és segítséget ad az embereknek. Nagyon gyakran a megváltással, szabadítással összefüggésben jelenik meg. Jézus maga is gyakran használta magára vonatkozóan azt a szófordulatot, hogy „ne féljetek, én VAGYOK”. Az Úrnak szelleme tehát azonos a Krisztus szellemével, amiről Pál azt mondta, hogy akiben nincs benne a Krisztus szelleme, az nem is az övé (Róma 8).

A következő páros a bölcsességnek és az értelemnek - más szóval ítélőképességnek, belátásnak - a szelleme. Ez az Istenről való kijelentés, belátás nagyon fontos része az Isten kenetének. Ezek után említi a tanács és a hatalom, vagy erő szellemét, ami egy újabb párt alkot, majd az Úr ismeretének szellemét és az ő félelmének, tiszteletének szellemét, amik szintén szorosan összetartoznak. Az ismeret, tudás megszerzése és a kijelentés ajándékainak működése mellett mindig nagyon fontos, hogy jelen legyen a tisztelet is, mert ez elválaszthatatlan feltétele a szentségnek.

Az előző versszakban szereplő vesszőszál pedig, aki „Isai törzsökéből” származik, a Messiás. Ő Dávid családfájának egy hajtása, virágszála, ezzel a szóval áll összefüggésben a Názáret városának nevét adó kifejezés is.

A Messiás az a vesszőszál, akivel Isten nemcsak Izraelt, hanem a nemzeteket, az egész emberiséget is beoltotta. Ezek a kiszáradt, gyümölcstelen fák a Messiásnak köszönhetően válhatnak újra élővé és gyümölcsözővé.

Ehhez azonban elengedhetetlen az, hogy a beoltott vesszőszálat a fák be is fogadják.

Bár a Messiás, a Fiú örökkévaló lény, aki kezdettől fogva Istennel egyenlő volt és teljes volt az isteni hét szellemmel is, rendelkezési joga viszont mégsem volt felettük – egészen a megváltásig.

A földi szolgálata során ugyan kiüresítette magát az isteni létformából, de amikor a Szent Szellem rászállt Jézusra, akkor az istenségnek a teljessége szállt rá. A földi csodatevő szolgálata csak ezt követően indult el, ezért is írja róla a Biblia, hogy Isten Szellemének a teljességével szolgált. Ebből azonban az is kitűnik, hogy Isten dolgai a földön csakis a Szent Szellem által valósulnak meg.

A Szent Szellem szerepe a csodakorszakokban

A Szent Szellem a Bibliában önálló, az Atyától és a Fiútól különálló személyként jelenik meg, a Jelenések könyvében például tűzoszlopként van jelen az Atya dicsőségének királyi széke előtt, ahol a Fiú is van. A három személy tehát egységben van egymással és lényegi különbség nincs közöttük, mégis egymástól különálló személyek.

A Szent Szellem már a teremtésben is központi szerepet játszott: amikor az Atya kimondta az igét, ő is kimozdult a nyugvó állapotából és megvalósította azt, közben azonban mindvégig megőrizte a szuverenitását. A bűnbeesés után viszont sajnos Isten dicsősége eltávozott a földről, és hosszú ideig nem is nyilvánult meg a földi eseményekben – bár egyéni szinten továbbra is történtek csodák.

Ezt követően a Szent Szellem teremtett világban való látható megnyilvánulásának első korszaka Mózes kora volt. A teremtés óta ez volt az első nagy csodakorszak, aminek köszönhetően megtörténhetett a kivonulás és a honfoglalás. A Szent Szellem mellett persze a „szellemi Kőszikla”, a Messiás is végigkísérte Izrael fiainak vándorlását.

Miriam és Mózes győzelmi dalából kiderül, hogy a Vörös-tenger kettéválasztásában is a Szent Szellem játszott főszerepet, mint Isten lehelete, szél, ami falként állította félre a vizet, és kiszárította a tenger fenekét, hogy Izrael fiai ne egy mocsáron keljenek át, hanem száraz lábbal érjenek a túlsó partra.

Amikor a Szent Szellem – és benne az isteni hét szellem – rászállt Jézusra, újra látható módon jött be és nyilvánult meg a világban egy nagy csodakorszakkal, ami során a Messiás végig együttműködött a Szent Szellemmel. Ezzel kezdődött el a program, amit Jézus felolvasott a zsinagógában: ”Az Úrnak Szelleme van énrajtam, felkent, hogy…”

A főpap szolgálata

Ebben az időszakban azonban Jézus még nem rendelkezett azzal a joggal, amire a Jelenések könyve utal. Rajta volt a Szent Szellem, de nem állt jogában azt másokra is kitölteni. A Gecsemáné kertben a Messiásnak újra ki kellett üresítenie magát Isten dicsőségéből - amely korábban Názáretben is megoltalmazta, amikor meg akarták ölni –, hogy betölthesse Isten akaratát és megkezdhesse főpapi szolgálatát.

Főpapként első feladata az volt, hogy áldozatot mutasson be, Jézus azonban nem állatokat áldozott fel, hanem a saját testét és vérét adta oda áldozatul Istennek, hogy engesztelést szerezzen az emberek bűneiért.

Az áldozatot saját halála által mutatta be, a feltámadása pedig visszaigazolta, hogy az áldozat be lett mutatva, érvényes volt. Ez után, mint papnak, be kellett mennie az áldozat vérével a szentek Szentjébe, ő viszont nem a földi szentélybe vitte az áldozatát, hanem az igazi szentélybe, az Atya dicsősége elé, és megnyerte számunkra az engesztelést és a bűnbocsánatot az Élő Istentől.

Ez után ajándékozta meg őt az Atya olyan névvel, ami minden név felett áll, és minden alá lett neki rendelve. A megváltása sokkal nagyobb hatással bírt, mint azt mi el tudjuk képzelni, a menny és a föld is az ő vére által lett megszentelve. Ez által a szolgálata által nyerte meg a jogot, hogy az ő kezénél legyen az isteni hét szellem és kitölte azt az emberekre is.

Ez az esemény viszont csak ötven nappal a feltámadása után következett be. A földön még negyven napig tanította a tanítványait mielőtt visszatért volna a mennybe, és azoknak még további tíz napig kellett várakozniuk Jeruzsálemben, amíg el nem küldte hozzájuk a megígért Vigasztalót. Ez a felelősség száma, ennyi időt kellett eltöltenie a szentek Szentjében, hogy megszerezze népe számára Isten áldásának javait. Miután elvégezte főpapi feladatait, az ószövetségi papokkal ellentétben – akik a szenthelyen nem ülhettek le, hanem ki kellett jönniük – leült az Atya mellett, és addig marad ott ülve, amíg minden ellensége a lába alá nem lesz vetve zsámolyul.

A Szent Szellem korszaka

ApCsel 2:1-13

A Szent Szellem eljövetelével egy új üdvtörténeti időszak kezdődött el, a Szent Szellem korszaka, erről beszélt Péter az embereknek, akik nyelveken szólni hallották őket. A Szent Szellem ugyanis olyan, mint a szél, ami láthatatlan, de hallani lehet a zúgását, a fákon látni lehet a mozgását. Ha megérkezik egy helyre, annak látható és hallható jelei vannak. Az érkezése nem tud észrevétlen maradni, mert, ahogy megérinti az emberek szellemét, lelkét és fizikai testét, azt látható megnyilvánulások kísérik. Az egyik nagy bizonyítéka az ő érkezésének a nyelveken szólás, ez által győződtek meg az apostolok arról, hogy Isten ugyanúgy megadja a Szent Szellem ajándékát a nemzetekből megtérő embereknek is, mint nekik.

Ez az esemény volt tehát a bizonyítéka annak, hogy Jézus feltámadt – aminek ők tanúi is voltak – és hogy Isten megkoronázta őt dicsőséggel és tisztességgel, minden név felett való névvel és megnyerte a megígért Szent Szellemet, amit az ószövetségi próféták hirdettek.

„Az a neved, hogy élsz és halott vagy”

Isten dicsőségének hiánya a földön nagy veszteség volt az emberek számára, ugyanis nélküle az ember csak emberi dolgokat tud tenni, Isten dolgait azonban képtelen megcselekedni, vagy a törvényeit betölteni.

Bűnös állapotában az ember még Istent szolgálni is csak „sárosan” tudja, mert az ember igazsága önmagában olyan, mint a „megfertőztetett ruha”. Isten Szellemével viszont már olyan dolgokra is képesek lettünk, amire azelőtt nem. Ezért várták annyira a Messiás megjelenését, a Szent Szellem eljövetele is az ő megjelenéséhez volt kapcsolva.

Az évszázadok során azonban az egyház szem elől tévesztette ennek az eseménynek a jelentőségét, elvesztette a Szent Szellem erejét, és mindenféle erőtlen dolgokkal próbálták meg helyettesíteni a jelenlétét.

A Szárdiszi gyülekezet a névleges kereszténységről szól, akik ugyan hordozzák a Nevet, amiben a feltámadás ereje van, de a benne lévő életet és erőt elveszítették – azonban közöttük is van egy „maradék”, akikben benne van a kegyelem, de csak akkor tudnak újra valóságos hívőkké válni, újra elfogadják a Szent Szellemet.

A kereszténység csak akkor tudja visszanyerni természetfeletti tartalmát, ha a Szent Szellem ereje és jelenléte is visszatér.

A kereszténység ugyanis eredetileg nem a keresztről kapta a nevét, hanem Krisztusról, akin rajta volt az Isten Szelleme – ez pedig megnyilvánult a tevékenységeiben, a magatartásában, az emberekhez való viszonyában. A tanítványai pedig követték őt ebben, és az ő életükben is megnyilvánultak a szellem gyümölcsei, a krisztusi jellem. Ezek tehát elengedhetetlenek ahhoz, hogy Jézus neve ne legyen üres az életünkben, hanem meglegyen bennünk a fedezete: a szövetség vére, a Krisztusban lévő élet és a Szent Szellem kenete.

2Tim 3:5-9

Az utolsó idők nehézségei összefüggésben állnak a Szárdiszi gyülekezet problémáival, mert ebben a korszakban sokan megtagadják az istenfélelemben, a kegyességben lévő erőt, és a kereszténységnek csak a formáját tartják meg. Természetfeletti erő nélkül viszont a kereszténység semmit sem ér, ezért is figyelmezteti az Úr a gyülekezetet.

A keresztény világ jelentős része ma nem úgy él, ahogyan kellene, az Istennek való engedelmesség csupán formalitás lett, ami kimerül egy szervezethez való tartozás megvallásában – aminek dogmáit, tanításait azonban már nem fogadják el, hogy aszerint éljenek.

Miért veszett el a tartalom? Isten országához hozzátartozik az erő. A bűnbocsánat csak előfeltétele annak, hogy belépjünk az országba, de a lényege az erőben áll, ami elválaszthatatlan a Szent Szellemtől. Keresztényként pedig nem csak beszélnünk kell Isten országáról, hanem be is kell tudunk mutatni az erejét. Ez által tudunk csak a jövő előfutárai lenni. A gyógyulások megmutatják, hogy Isten országában nem lesz betegség, a bűnbocsánat pedig azt, hogy lesz idő, amikor szentek fognak élni a földön. A feltámadás pedig azt üzeni, hogy az emberek halhatatlan testben fognak élni. A csodák tehát hitelesítik a Jézusról szóló tanúságot és megerősítik a hitet – ez azonban nem működik a Szent Szellem ereje nélkül. Ezért is kellett az apostoloknak megvárniuk, amíg eljött hozzájuk a Szent Szellem.

Pünkösd üzenete ezért ma az, hogy újra vennünk kell a Szent Szellemet, mint az apostoloknak, mert ez tesz minket alkalmassá az újszövetség szolgálatára.

Mózes tévedése

4Móz 20

Mózes életének legnagyobb hibája ezzel az igazsággal áll összefüggésben, bár sokan nem szokták érteni, hogy miért volt olyan súlyos ez a hiba.

Sin pusztája a botránkozás helye volt Izrael számára, mert nem volt ivóvizük, és zúgolódni kezdtek Mózes ellen. Az Úr dicsősége ekkor megjelent Mózesnek, és azt mondta, hogy gyűjtsék össze a népet, vegyék fel Áron pálcáját, és szóljanak a kősziklához, hogy adjon vizet. Mózes azonban dühös volt a népre, és mérgében nem figyelt oda, hogy pontosan mit mondott neki az Úr, hanem kétszer ráütött a sziklára, és úgy fakadt belőle forrás. Ez látszatra csak egy banális hiba, valójában azonban nagyon is súlyos jelentőséggel bírt. Ennek megértéséhez két korábbi előzmény ismeretére van szükség.

Egy korábbi, hasonló szituációban (2Móz 17) Isten valóban azt mondta Mózesnek, hogy a pálcájával sújtson a sziklára, hogy víz fakadjon belőle, ez azt jelképezte, hogy a Messiásra fog lesújtani a harag, így fogja megszerezni a nép számára Isten áldását.

Ezek után egy újabb lázadás során (4Móz 17) Áron főpapi szolgálata került veszélybe, amikor Kóré megkérdőjelezte a legitimitását. Ekkor tizenkét vesszőt helyeztek a frigyládára az Úr elé, hogy megmutassa, ki van kiválasztva a főpapi szolgálatra. Másnapra Áron élettelen vesszeje megelevenedett és kivirágzott, sőt még mandula is termett rajta. Ez a csoda szintén a Messiásra mutatott, aki meghalt, de a halála után életet kapott. Ez volt az a vessző, a hatalom pálcája, amit a kősziklához kellett vinni és szólni a sziklához. Ez a csoda már azt volt hivatott bemutatni, hogy miután a Messiás feltámadt és Isten dicsőségébe ment, már csak szólnunk kell és kérni őt, hogy töltsön be minket Szent Szellemmel, ő pedig adni fog nekünk.

Egyszeri és tökéletes áldozatát többé nem kell megismételni, mert elég volt ahhoz, hogy megszerezze számunkra a Szent Szellemet, ezért volt olyan nagy súlya a hibának, amit Mózes elkövetett. Azt kellett volna bemutatnia, hogy a Kősziklára már nem kell újra lesújtani, mert Isten javai már elérhetőek számunkra, csak szólni kell a Kősziklához, a Főpaphoz, aki a mennyben végzi a szolgálatát.

Isten áldásai és a Szent Szellem tehát most is elérhetőek számunkra, csak hinnünk kell abban, hogy Jézus az egyszeri áldozatával megszerezte számunkra. Mivel a visszajövetele már nagyon közel van, újra nagy mértékben ki akarja árasztani az ő Szellemét, hogy a Szárdiszi keresztények is újra szellemi emberekké tudjanak válni, és létrejöjjön bennük a virrasztáshoz szükséges szellemi éberség, mert az Úr tolvajként fog eljönni a földre.

Eljön, mint tolvaj

Máté 24:42-44

Az ószövetségi próféták nyilvános eseményként számolnak be az Úr eljöveteléről, amikor minden szem meglátja őt, ahogy leteszi a lábát a földre, az újszövetség ezzel szemben gyakran úgy utal a visszatérésére, ahogy egy éjszakai tolvaj érkezik, rejtetten. Ez a kettő nincs egymással ellentétben, hanem arra világít rá, hogy a Messiás két alkalommal fog visszatárni a Földre, először titokban jön el az övéiért, hogy a „ház ura”, a Sátán ne vegye észre, másodjára pedig nyilvánosan tér vissza, ekkor fog betelni a haragja a világon.

1Kor 15:511Thessz 4:16

A keresztények számára tehát nagy motiváló erőt jelent a Messiás eljövetele, mert senki nem tudja a napot és az órát, amikor eljön az övéiért. A felkészüléshez és a virrasztáshoz ezért nagy szükség van a Szent Szellem segítségére, mert a törvénytelen korszakban csakis az ő támogatása által tudjuk betölteni Isten törvényét.

A Szárdiszban élő hiteles keresztények feladata az, hogy a tényleges evangéliumot képviseljék a „haldoklók” felé és bevezessék őket az újjászületésbe és a Szent Szellemmel való közösségbe.

Erősíteni és támogatni kell azokat a testvéreinket, akik elveszítették a hitükből az életet. Rájuk vonatkozik a „kétszer meghalt” kifejezés, akik az újjászületésük után újra bűnbe estek és a szellemük újra a halál uralma alá került, azaz a nevük „ki lett törölve az Élet könyvéből”.

A Szárdiszi gyülekezetről szóló üzenet számukra azt képviseli, hogy nincsenek végleg elveszve, mert az utolsó időkben a Szent Szellem újra kiárad, hogy megérintse őket és helyre álljon az Úrral való kapcsolatuk. Azoknak pedig, akik az Úrban vannak, az a feladatuk, hogy mint az irgalmas szamaritánus, a szelídség szellemével segítsék őket visszajutni az Úrhoz - és természetesen közben ők maguk is megőrizzék, amit az Úrtól kaptak, mert ebben a korszakban csak Isten Szelleme által lehet sikeresen és dicsőségesen szolgálni. Azoknak a bátor hitvalló keresztényeknek a neveit pedig, akik az istentelenség ellenére is bátran tanúskodnak Jézus krisztus szolgálatáról, Jézus is megvallja a mennyben az Atya előtt és szilárdan bepecsételi őket az Élet könyvébe.

Aktuális híreink