HIT GYÜLEKEZETE
Munkatársunktól
2017. 12. 14.
Nyíregyházán az Arcok est rendezvény vendége volt Bayer Friderika és Gera Zoltán
Fordulat

2017. november 20-án rendezték meg az Arcok estet, amelynek vendégei Bayer Friderika és Gera Zoltán házaspárjukkal együtt beszéltek arról, hogyan sikerült megtalálni az egyensúlyt a karrier és a család között. Elmesélték sikereiket, nehézségeiket és azt, hogy hogyan avatkozott be Isten a sorsuk alakulásába.

Friderika elmondta, hogyan kapta fel a siker szele az Eurovíziós Dalfesztiválon elért eredménye után, majd megtérése hogyan változtatta meg dalainak témája. Kifejtette, hogy mennyire fontos számára a családjától kapott támogatás és, mit tart a siker zálogának:

Jó családban élni. Nagyszerű dolog, hogy szeretem a férjemet, hogy hűségben élhetünk és támogatjuk egymást. Az Úrban bízni nagyszerű dolog és egy nagyon jó vállalkozás. A sikernek az igazi és valóságos biztosítéka.

Gera Zoltán elmesélte, hogy nem volt nehéz feladat a család és a karrier összeegyeztetése, mivel az angoloknál első helyen a család van, majd csak utána jön a foci. Úgy gondolják, hogy a magánélet igenis kihat az élet többi területére, ha a családban rendben vannak a dolgok, akkor a foci is menni fog. Zoli reálisan 5 évre számított, hogy kint tud maradni Angliában, de Istentől 10 évet kért és ez meg is valósult.

Édesapám mesélte, hogy mikor pólyásként elkezdtem járni, már a labdát rugdostam. A játék szeretete mindig bennem volt.

Az ő életükben is vannak hullámvölgyek, amiken hittel át kell repülni, mint egy sas, ami az Úrral sokkal könnyebb, mint egyedül. Zoli elmesélte, hogy az egyik mélypontja 30 éves korában volt amikor kezdte érezni, hogy már nem fiatal. Ilyenkor a kedvenc igeverse sokat jelentett számára:

Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el! (Ézsaiás 40:30-31)

Természetesen Friderikától néhány dalt is hallhatott a közönség, Zoltánnak pedig briliáns góljaiból tekinthettek meg egy válogatást.

Az est végén lehetőség nyílt a résztvevőknek, hogy közös fényképekkel és dedikálásokkal örökíthessék meg találkozásukat Bayer Friderikával és Gera Zoltánnal.

A kultúrális est teljes felvétele ezen a linken tekinthető meg.

Aktuális híreink