HIT GYÜLEKEZETE
Munkatársunktól
2015. 06. 26.
Marilyn Hickey igét hirdetett Sopronban
Júniusban

Júniusban Marilyn Hickey amerikai prédikátor látogatott a soproni gyülekezetbe.  A rendkívüli istentiszteletre a környező falvakból és városokból sok hívő ellátogatott.

Közel 600 fő gyűlt össze a soproni Gyülekezet új csarnokában. Az épület teljesen megtelt, sőt, voltak olyanak akiknek csak az előtérben jutott hely. A gyülekezet vendégül látta ezen alkalomból a szombathelyi és a bécsi Gyülkezetet is. Marilyn Hickey másodszorra járt Sopronban, és kifejezte örömét azzal kapcsolatban, hogy a Gyülkezet szép, új csarnokában hírdetheti Isten igéjét, míg első látogatásakor egy szállodában tartották az istentiszteletett.

Az istentiszteleten Marilyn Hickey felhívására a Gyülekezet csarnokának továbbépitésére több millió forint adomány gyűlt össze. Az istentisztelet végén számos gyógyulás is történt,több tucat ember tért meg és kötelezte el magát a Mindenható követésére. A gyülekezet számára  a telt csarnok láttán ez az alkalom új lendületet és inspirációt adott.

Aktuális híreink