HIT GYÜLEKEZETE
Molnár Nikolett
2020. 10. 28.
Az Úr napja
Németh Sándor 2020. október 24-i prédikációjának összefoglalója

Jel 20:2-7 És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre, És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre. És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és látám azoknak lelkeit, akiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és akik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig. A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás. Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig. És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.

Jézus a földi szolgálata alatt is teljesen tisztában volt a korszakot lezáró isteni programmal, de részletes, képszerű ábrázolást csak a Jelenések könyvében adott az első század végén.

Isten a korszak végét lezáró eseményeket az Úr napjának nevezi. Az Úr napja kifejezés összefoglalja azt az eseménysorozatot, amikor Isten érzékszervekkel tapasztalható módon beavatkozik a földi, látható életbe, és megvalósul a tökéletes akarata. Az idők jeleit tekintve ez a nap már közel van.

Fontos figyelembe venni, hogy az ószövetségi és újszövetségi hit is történelmi tényeken alapul, nem pedig tanokon.

Az igazi, bibliai hit történelmi eseményeken alapul. Ilyen esemény az Exodus, a pusztai vándorlás, az ígéret földjének az elfoglalása, Jézus megtestesülése, halála, feltámadása és a Szent Szellem kitöltetése is. Ugyanakkor nemcsak hitre, hanem reménységre is születtünk újjá, amely pedig az Istentől kilátásba helyezett tényekre épül. Ezek beteljesedése ugyanúgy meg fog történni konkrét időben és konkrét földrajzi helyeken.

Az Úr napja akkor kezdődik el, amikor az Úr visszajön az igazakért és az Egyházért. Ekkor az Úr a levegőégig jön el, és a dicsőségének szívó hatására először feltámadnak Úrban elhunytak, illetve az akkor élő szentek dicsőséges, romolhatatlan testet kapnak, az égbe emeltetnek, és Jézus vezetésével felmegyünk a Mennybe. Ekkor elkezdődik a Bárány menyegzője.

Jel 19:6-9 És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható. Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát, És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei. És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, akik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei.

Jézus a Bárány menyegzőjeként ábrázolja az egyház és az igazak egyesülését Jézus Krisztussal az Atya dicsőségében.

Az Ige két egyházról beszél, függetlenül a felekezetektől. Minden ember vagy az igaz egyházhoz tartozik, vagy a „Parázna asszonyhoz” (Jel 17).

A Parázna asszony bibliai értelemben szövetségszegésre utal, amit a Biblia Izraelre vonatkoztat, illetve olyan keresztényekre, akik fellázadnak a bibliai szellemi-erkölcsi követelmények ellen. Az elragadtatásban és az igazak feltámadásában tehát a Krisztuséi vesznek részt, ez kell, hogy legyen a hitünk célja. Pál apostol is erre igyekezett: maga mögé vetett mindent, amit kárnak és szemétnek ítélt. Ha továbbra is hűségesen ragaszkodunk az Úrhoz és megszentelődünk, akkor elérjük a hitünk célját. Szentség nélkül senki nem láthatja meg Istent, mert ő szent.

Isten az Úr napjának menetrendjét egy időkeretbe helyezte, amit Dániel prófétán keresztül nyilatkoztatott ki.

Dániel 9:24-27 Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szentje. Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás-fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utcák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben. A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz mintegy vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás. És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, amíg az enyészet és ami elhatároztatott, a pusztítóra szakad.

Az értelmezéshez nagyon fontos tudni, hogy Dánielt nem az emberiség jövője érdekelte, hanem a népe és az országa jövője. Akkor Izrael diaszpórában élt, a város romokban állt, és ez Dánielt mély gyásszal töltötte el.

Isten válaszul megadta az események időkeretét: 70 hét. Ennyi idő, amíg a gonoszságnak vége szakad, és a hazugság helyére igazság lép. Beteljesednek a próféciák, és a nép Isten kenetében él: ez Izrael végállomása.

Mivel a zsidók a Sabbathnak az időmértékét használják az idő mérésére, így a hetet használják hét évre is: a „hét” sok esetben 7 holdévet jelent (1 holdév=360 nap), erre bibliai példát is találunk (Jákób szolgálatának ideje Lábánnál). 70 x 7 = 490 évnek kell eltelnie Izrael szabadulásáig, amely időszak két nagy részből áll: 69 évhét(=483 év) telik el a Jeruzsálem újjáépítéséről szóló határozat kiadása és a Messiás kiirtása között, és lesz egy 70. évhét. A 483 évet is 2 részre osztja a prófécia: 7 hétre(=49 év) és 62 hétre(=434 év).

Jeruzsálem falainak és utcáinak felépítése 49 év alatt történt meg. Jézus i.sz. 6-8 között születhetett, a kivégzése pedig 29-ben történt. A számoláshoz meg kell nézni a Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó engedély kiadásának idejét, ami Nehémiás könyve alapján i.e. 445.

Az a prófécia, hogy a Messiás kivégzése után a következő fejedelem (a negyedik birodalom) elpusztítja a várost és a Templomot, szintén beteljesedett 69-70-ben. Ezt egy meghatározatlan időtartam követi (Dán 19:26). Isten nem számolja ezt az időt, mert nincs meg Jeruzsálem birtoklási joga, nincs még meg az istentiszteleti rendtartás a Templomban.

A 69. évhéttel kezdődő időszak tehát a nemzetek evangelizálása.

A Római birodalom katonai túlerővel támadta meg Jeruzsálemet (mint egy özönvíz által). A zsidók hányattatása egészen a 20. századig tartott, sőt még mai napig is destabilizálni akarják őket (végig tart a háború). A korszak végén visszatér a zsidóság jelentős része, és amikor felépül Jeruzsálem, a Templom, lesz újra áldozati rendszer és istentisztelet, elkezdődik a 70. évhét számolása.

Feltételezhetően olyan változások lesznek a geopolitikai helyzetben és a Közel-Keleten is, hogy a 4. birodalom (Róma), tehát a nyugatcentrikus kultúra szövetséget köt sokakkal (27.vsz, Jel 17.). Az utolsó időkben az Antikrisztus lesz az egyeduralkodó, de amikor istennek kiáltja ki magát, destabilizálódik az egységes világ. Utána kezdődik el az utolsó 3,5 év, a nagy tribuláció (nyomorúság) (Máté 24:21), amely az egész emberiséget érinti.

Jel 19:11-21 És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik. És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, amit senki nem tud, csak ő maga. És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik. És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve. És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját. És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura. És láték egy angyalt állani a napban, és kiálta nagy szóval, mondván minden madaraknak, amelyek repdesnek vala az égnek közepette: Jőjjetek el, és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára; Hogy egyétek a királyok húsát, és vezérek húsát és hatalmasok húsát, és lovaknak és rajtok űlőknek húsát, és mindenkinek húsát, szabadokét és szolgákét, és kicsinyekét és nagyokét. És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, aki a lovon ül vala és az ő serege ellen. És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette ő előtte, amelyekkel elhitette azokat, akik a fenevad bélyegét felvették, és akik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének: A többiek pedig megöletének a lovon űlőnek kardjával, amely az ő szájából jő vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával.

Jézus királyként és bosszúállóként jön vissza, erőszakkal fogja átvenni a hatalmat a föld vezetőitől.

Láthatóvá válnak majd az angyalok légiói, Jézus és a szentek, és az emberek tapasztalni fogják érzékszerveikkel Isten beavatkozását. A korszakot az armageddoni háború zárja. Még egy fontos személyt kell kiemeli, akiről az Ézsaiás 10. beszél, aki Assúr(=Isten botja). Általa lesz az utolsó ítélete Izraelnek, de Assúr értelmezése egyelőre nagy kihívást jelent a bibliakutatóknak.

Az Úr napjának nagyon fontos eseménye az Izrael és Isten közötti szövetségkötés.

Ezékiel 20:34-39 És kiviszlek titeket a népek közül, és egybegyűjtelek titeket a tartományokból, melyekbe elszéledtetek, erős kézzel és kinyújtott karral és kiontott búsulással; És vezetlek titeket a népek pusztájára, hol szemtől-szembe törvénykezem veletek. Amint törvénykeztem a ti atyáitokkal Égyiptom földének pusztájában; úgy törvénykezem veletek, ezt mondja az Úr Isten. És átviszlek titeket a vessző alatt, és hozlak titeket a frigynek kötelébe. És kitisztítom közületek a pártosokat, és az ellenem támadókat, és a földről, melyen jövevények voltak, kihozom őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr! Ti pedig, Izráel háza, azt mondja az Úr Isten, mindenitek járjon az ő bálványai után és szolgáljon azoknak; de azután bizony, hallgatni fogtok rám, és az én szent nevemet többé meg nem fertéztetitek ajándékitokkal és bálványaitokkal.

Izrael összegyűjtése már 100 éve zajlik. A korszak végén a zsidók rejtett földterületre fognak menekülni, a pusztába (Jel 12), ahol természetfeletti védelemben részesülnek. Jézus is beszél erről a Máté 24-ben: fussanak, amikor a pusztító utálatosságot látják a Szentek Szentjében (3,5 évnél). Jézus meg fogja mutatja magát Izraelnek, és meg fogják látni, hogy Ő a Messiás. Fegyelmezés és megtisztulás után szövetségbe lépnek Istennel, viszont lesz egy olyan réteg, ami a lázadást, a világot választja. A nemzetek ideje alatt az Úr hagyja a népét, hogy különböző eszmék, ideológiák, istenek után járjanak, de le fog telni a hosszútűrés ideje.

Az Úr napjához tartozik a nemzetek ítélete is.

Jóel 3:1-2 Mert ímé, azokon a napokon és abban az időben, amikor meghozom Júda és Jeruzsálem fogságát: Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat, és levezetem őket a Josafát völgyébe, és perbe szállok ott velök, az én népemért és örökségemért, az Izráelért, amelyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen;

A világbirodalmat ítélet éri a diaszpóra és Izrael földjének a szétosztása miatt. Jobb a pogányok számára, ha nem avatkoznak bele a föld ügyébe: Isten ezt a kérdést maga akarja eldönteni, ezért nem életképes semmilyen béketerv.

Jóel 3:13-17 Eresszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a kád, ömlenek a sajtók! Mert megsokasult az ő gonoszságuk! Tömegek, tömegek! az ítélet völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet völgyében! A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényöket; Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége! És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. És szentté lészen Jeruzsálem, és idegenek nem vonulnak át többé rajta.

Az Úr maga fog harcolni Jeruzsálemért. A nemzeteket összegyűjti, Krisztus ítélőszéke fel lesz állítva (Máté 25).

Az emberiség két kategóriára lesz osztva: juhok és kecskék, ebből a juhok lépnek be a következő korszakban látható királyságba.

Az Antikrisztus és a hamis próféta a tüzes tóba kerül, a Sátán pedig megkötöztetik 1000 évre az Abüsszoszban. Az első feltámadás utolsó szakasza következik ezután: feltámad a 2 tanú (Jel 12.), majd a nyomorúságban meghalt mártírok (Jel 7. megszámlálhatatlan sokaság). Ezzel lezáródik az első feltámadás, és megalapul a látható királyság.  A második feltámadás a következő korszak végén fog megtörténni a nagy fehér trónnál. A Messiás korszaka szó szerint 1000 évig fog tartani (Jel 20.)

Jel 20:6 Boldog és szent, akinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.

Ragaszkodni kell az Úrhoz, az Úr beszédéhez. Az Ő kegyelme gondoskodik arról, hogy minden időben Isten tökéletes akaratában maradjunk. Az ember élete olyan, mint a fű, elszárad, elhull, de akik az Úr akaratát cselekszik, azok megmaradnak örökké.

Aktuális híreink