HIT GYÜLEKEZETE
Nagy Boglárka
2020. 09. 23.
Az evangélium radikalizmusa
Németh Sándor 2020. szeptember 19-i prédikációjának összefoglalója

Az Apostolok cselekedetei 1:8-ban ezért Jézus újból megerősíti, hogy az evangélium hirdetése az Ő tanítványainak a feladata, amit a Szent Szellem segítségével fognak végezni.

„Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nekem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Szamariában és a földnek mind végső határáig.”

Ebben az igeversben Jézus nemcsak a földrajzi kiterjedését határozta meg az evangélium terjedésének, hanem egyben annak az időbeliségét is: a Szent Szellem földre érkezésétől kezdve egészen ennek a világkorszaknak a végéig.

Pontosan ezért mondja Jézus a Máté evangélium 28. fejezetében, hogy a tanítványainak ezt a munkát az Atyának, a Fiúnak és a Szent Szellemnek a nevében kell végezniük, mert egyikőjük nélkül sem lehetséges az evangélium teljes igazságának az átadása.

Ilyenkor sokakban felmerül a kérdés, hogyan egyeztethető össze az Újszövetség három személyből álló istenképe az Ószövetség egyistenhitével, de ha közelebbről megvizsgáljuk az Újszövetség kijelentéseit, akkor egyértelműen látszik, hogy Ő egy Isten három személyben.

Az Isten lényege egy! De az, hogy ez milyen létformában, milyen személyiséget hordozva jelenik meg, még nem változtat a személyiséget hordozó személy lényegén - vagyis az Atya, a Fiú és a Szent Szellem egyek!

Ezek a személyek természetesen elkülöníthetőek egymástól, de mivel a lényegük egy, ezért teljes harmóniában működnek együtt mindenben, így az evangélium hirdetésekor is. Pál apostol ezért írja a korintusiaknak, hogy csak a Szent Szellem által lehet Jézust megismerni, aki pedig maga az út az Atyához.

Ezt az üzenetet kell hirdetnie minden kereszténynek, ez mindannyiunk feladata! Azonban napjainkban sok igehirdetés és evangelizáció már nem azon a kegyelmi szinten közvetíti az evangélium igazságát, ahogy Jézus azt rábízta a követőire.

Pál apostol pontosan erről beszél, amikor azt írja, hogy inkább Istennek mint embereknek akar tetszeni. Így ez európai szolgálatának már az első állomásánál - Filippiben - komoly szellemi konfrontációba került az evangélium hirdetését követő erőmegnyilvánulások miatt.

Ezek az ellenállások nem rettenthetnek el bennünket sem, mert az Ige hirdetése hozza létre az emberek szívében azt a hitet, amivel utána Istenhez is közeledni tudnak.

Filippiben az ellenállás másik gócpontja az volt, hogy egy vallásos tradíciónak minősítették az evangéliumot. Ez nemcsak Filippiben, de már az Ószövetségben, sőt napjainkban is komoly problémát jelent, ugyanis ha Isten Igéjét vallásos tradíciókkal keverik össze és a kettőt egyenértékűnek tartják, akkor az Ige erőtlenné válik.

„És odavezetvén őket a bírákhoz, mondanák: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat, és olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nekünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.” (Apostolok cselekedete 16:20-21)

Az ellenséges magatartásukat a városlakók azzal is magyarázták, hogy ők római állampolgárok, ami egy olyan kiváltságos pozíciót jelentett a Római birodalomban, amivel nem minden tartomány rendelkezett, ezért is tartották magukat felsőbbrendűnek Pálékhoz képest, akik „zsidó létükre” új dolgot hirdettek.

A vallási tradíciókkal az a legnagyobb probléma, hogy nem engedik Isten Igéjét annak a teljességében érvényesülni, pedig Isten minden szava életet közvetít. A megkövült tradíciók ugyanakkor képtelenek Isten életét közvetíteni, így az emberi szív továbbra is távol marad Istentől.

Ebből is létre tud jönni valamiféle hit, de nem a bibliai kijelentéseken álló üdvözítő hit, aminek az alapja Jézus Krisztus halála és feltámadása!

Erre hívja fel Ézsaiás próféta is a figyelmet, akin keresztül a Szent Szellem kijelenti, hogy az istenfélelem csupán emberi parancsolattá vált a zsidók számára, amit később az Újszövetségben Ézsaiást idézve István is megerősít.

„Mert rátok önté az Úr a mély álomnak lelkét, és bezárta szemeiteket, a prófétákat, és fejeiteket, a nézőket befedezte; és lesz mind e látás nektek, mintegy bepecsételtetett írás beszédei, amelyet oda adnak egy írástudónak, mondván: Olvasd, kérlek, és ő szól: Nem tudom, mert bepecsételtetett. És ha e levelet annak adják, aki nem tud írást, mondván: Olvasd el kérlek, ő így szól: Nem tudok írást. És szolt az Úr: Mivel e nép szájjal közeleget [hozzám], és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük betanított emberi parancsolat lőn.” (Ézsaiás 29:10-13)

„Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképpen.” (Apostolok cselekedete 7:51)

Az itt olvasható mély álomnak a szelleme az emberi szellem intuitív képességét zárja le a Szent Szellem kijelentéseinek a megértése előtt, vagyis a vallásos cselekedetek csak még inkább eltaszítják az embereket a kegyelem teljességének a megismerésétől.

Ez ma a keresztény világban is kulcsfontosságú kérdés, hiszen ha csak Jézus Krisztus személyének tulajdonítunk kegyelemközvetítő szerepet – mint, ahogy ezt Isten Igéje is állítja -, akkor nagyon sok kereszténynek titulált cselekedet csupán üres tradícióvá válik.

Egy másik aspektusból megközelítve szintén ezt erősíti meg Pál apostol a Galatákhoz írt levelében, ahol külön hangsúlyozza, hogy az általa hirdetett evangélium nem emberektől, hanem Istentől származik. Ezért szükséges felülvizsgálni az évszázadok alatt beidegződött tradíciókat, és kivetni mindazokat, amik nincsenek összhangban a Szent Szellem vezetésével és munkájával.

Az evangélium eltorzításának egy másik módjáról is olvashatunk az Apostolok cselekedetében (14:11-13), amikor Pál és Barnabás igehirdetését követően a hallgatóság azonnal el akarta pogányosítani az Isten beszédét.

Mivel az Ige célja pontosan az, hogy megváltoztassa a kultúrák keretrendszereit, a kettő összeolvasztásával egy olyan kevert elegy jön létre, amiben Isten Igéje már nem tud olyan hatékony változásokat kieszközölni, mint amikre szükség lenne.

Ma egy olyan világrend épül, ami szándékosan a szegletkő- Jézus Krisztus engesztelő áldozata és feltámadása -  kihagyásával építi a rendszerét.

Nekünk azonban továbbra is képviselnünk kell azt, hogy az evangélium nem felhigítható, kitalált mese, hanem történelmi tényeken alapuló üdvtörténeti események sorozata.

Tény, hogy Jézus Krisztus meghalt az Írásoknak megfelelően! Tény, hogy az Írásoknak megfelelően eltemettetett, és az is tény, hogy az Írásoknak megfelelően fel is támadt. Ezek mind történelmi tények! Még akkor is, ha a szekuláris világ azt állítja, hogy ezek csak a kereszténységbe illeszkedő vallásos állítások.

Ezeknek a tényeknek a bizonyítását két vonalon lehet vizsgálni: az első bizonyítás azokkal a történelmi eseményekkel érvel, hogy Jézus Krisztus követői Pünkösd után évszázadokkal később is képesek voltak mártírhalált halni az evangéliumért. Lehetetlen, hogy több millió ember az életét adja egy hazugságért!

A másik bizonyítás egy természetfölötti eseményhez kapcsolódik, konkrétan a Szent Szellem eljöveteléhez és kiáradásához.

A Szent Szellemmel való betöltekezés mai napig azt hirdeti, hogy Jézus Krisztus végzi a mennyben a főpapi szolgálatát, aminek a következménye, hogy Szent Szellemben és tűzben meríti alá azokat, akik hisznek benne.

A Szent Szellem ereje az egyetlen, ami szét tudja zúzni a kultúra ideológiai, szellemi és morális „börtöneit”. Ezért nem meglepő, hogy az Apostolok cselekedeteiben annyi börtönben zajló történetet és szabadulást olvasunk, mert ezek mind előképei annak, hogy Isten munkáját nem lehet bilincsbe verni!

Filippiben is - bár először ellenségesen fogadták az evangéliumot - sőt Pált és Silást a legmélyebb börtönben kalodába zárták. Még is Pál leveléből tudjuk, hogy a városban később egy virágzó gyülekezet jött létre, ami folyamatosan növekedett.

Az evangélium hirdetésével szemben egy másik ellenállási pont az szokott lenni – ami szintén kapcsolódik ahhoz, hogy zsidó mesének tartották az evangéliumot -, hogy nem tudják elfogadni az Ószövetség Istenének és az Újszövetség Istenének az egységét.

Az Ószövetségben Jézus mint a Krisztus volt jelen Ábrahám, Izsák és Jákób életében, de sorolhatnánk itt a bírákat és a prófétákat is. Ez egészen addig tartott, amíg Márián keresztül Krisztus emberi testben jelent meg a földön. A létformája ekkor megváltozott, de ez nem jelentette azt, hogy a lényege megváltozott volna.

Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz!

Bár a zsidóság mai napig nem fogadja el Jézus személyét, sőt még azt sem lehet állítani, hogy az Ószövetségben tökéletesen követték volna Isten parancsait, mégis betöltötték az Istentől rájuk bízott küldetést. Ezért helytelen az a megközelítés, hogy Isten elvetette volna a zsidóságot, hiszen az atyák is zsidók voltak és az ő leszármazottaik őrizték meg Isten törvényeit, és ami a legfontosabb, Jézus Krisztus is zsidónak született.

„Akik izraeliták, akiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek. Akiké az atyák, és akik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek fölötte áldandó Isten. Ámen.” (Róma 9:4-5)

A félreértéseket általában az okozza, hogy az emberek nincsenek tisztában azzal, hogy van testi és szellemi izraelita. Emellett fontos kiemelni, hogy a szellemi izraelita kifejezés nem az egyházra vonatkozik. Az egyház is szellemi valóság, de mégsem feleltethető meg a szellemi zsidósággal.

A fiúság kérdésköre is hasonlóképpen homályos sokak számára, de Pál apostol a Galatákhoz írt levélben részletesen kifejti, hogy van kiskorú fiúság és van nagykorú fiúság. Míg előbbi lényege, hogy gyám alá van rendelve (vagyis az Ószövetségre utal), addig az utóbbi Krisztusban valósul meg, akivel együtt a hívők fel vannak ültetve a mennybe és uralkodnak.

A dicsőség megjelenése is két szakaszra különíthető el: először fizikailag is jelen volt Jeruzsálemben, majd miután eltávozott a földről, Jézus Krisztusban jelent meg, a Szent Szellem eljövetele után pedig az egyházban van jelen. Isten célja továbbra is az, hogy fizikai valóságában is jelen legyen a dicsősége a földön, erre a célra pedig Jeruzsálemet választotta ki, amit a jövőben a város be is fog tölteni.

„Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állni az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok.” (Ézsaiás 2:2)

A következő dolog, amit Isten a zsidóságra bízott, a szövetségeknek a megőrzése. Ugyanis a Noéval kötött szövetség, bár minden nemzetre érvényes, azok mégsem őrizték meg, így a zsidóság volt az egyetlen, aki mint nemzet, a mózesi törvénybe integrálva ezt a szövetséget is megőrizte.

A törvényadással kapcsolatban azt szokták az emberek ellenvetésként megfogalmazni, hogy azt a zsidóság kapta, ezért rájuk például a tízparancsolat nem vonatkozik. De ha jobban megvizsgáljuk, akkor látszik, hogy ezek a törvények egyetemes igazságokat hordoznak magukban, amik nélkül az emberiség már rég elpusztította volna önmagát, pontosan úgy, ahogy ez Szodoma és Gomora esetében is történt.

Hasonlóan a törvényadáshoz, a helyes istentiszteletnek az alapjait is az Ószövetség jelenti ki. Nekünk, nem zsidó háttérből megtért keresztényeknek az Ószövetség kijelentései nélkül nagyon nehéz lett volna megtalálni a helyes istentisztelet útját, amit szintén a zsidóság őrzött meg.

Az ígéreteket is Isten először Ábrahámnak, majd az ő leszármazottainak adta, vagyis a hitből való megigazulásnak az ígérete már a törvényadás előtt is elérhető volt, ezért az utóbbi semmiféleképpen nem helyettesítheti az előbbit.

Ehhez szorosan kapcsolódik Pál apostol következő állítása, miszerint az atyák is a zsidóságból származnak. Ábrahám, Izsák és Jákób az ősatyái a zsidó nemzetnek, akiknek a leszármazottai közül született meg a Messiás is, amiben kicsúcsosodott a zsidó nemzet öröksége.

Jézus Krisztus ugyanis egy istenfélő, szűz, zsidó hölgytől született, akinek az édesapja és az édesanyja is zsidó származású volt, így a kereszténység igazából nem a zsidóságtól elfordult vadhajtása a kijelentésnek, hanem annak szerves része.

Az pedig, hogy a zsidók feszítették keresztre Jézus Krisztust, nem jelenti azt, hogy Isten kegyelme ne lenne elérhető az ő számukra is, ahogy ezt Péter apostol is kifejezte az Apostolok cselekedeteinek a 2. fejezetében.

„[Ezeket] pedig mikor hallották, szívükben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostolnak: Mit cselekedjünk, atyámfiai férfiak? Péter pedig monda nekik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát. Mert nektek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Apostolok Cselekedete 2:37-39)

Ezek az kereszténnyé válásnak az igei lépései, amit nem lehet helyettesíteni semmilyen vallásos, emberi tradícióval!

Megtérés. Vízkeresztség. Szent Szellemmel való betöltekezés.

A jó hír, hogy az evangélium ma is elérhető minden ember számára, hiszen az ígéret Péter apostol szerint nem csak a Pünkösdkor jelenlévő embereknek szólt, hanem az ő gyermekeiknek is és azok leszármazottainak is.

Az itt olvasható „messze vannak” kifejezés szintén nem csak földrajzi távolságot jelöl – ahogy ezt már fentebb egy másik igeszakasz során is tárgyaltuk -, hanem időbeli távolságot is. Például ma a 21. században is ugyanezeket a lépéseket kell megtennie egy embernek, hogy elinduljon a kereszténnyé válásnak az útján.

Ennek az örömhírnek a hirdetése minden hívőnek a feladata, hiszen az Ige hirdetése nélkül az emberek szívében nem tud létrejönni a hit, ami nélkül pedig lehetetlen Istenhez közeledni. Ezért az evangélium hirdetése közügy!

Aktuális híreink