Simeon

mit jelentenek a bibliai fogalmak?
keresés
leírás

Jákob és Lea második fia, nevének jelentése: engedelmesen hallgató.

Gyermekkorát a Biblia nem tárja elénk, testvéreihez hasonlóan apja juhait őrizte, mint pásztor. Húgának, Dinának a megerőszakolása után összefogott Lévi nevű testvérével, és kiirtották Sikem városát. Tevékenyen részt vett József eladásában, majd a gazdasági válság idején testvéreivel együtt ment kenyeret vásárolni, Egyiptom földjére. József nem engedte őt haza, hanem börtönbe vetette, és ott is maradt  Benjámin megjelenéséig. Miután József felfedte a kilétét a testvérek előtt, Simeon is hazatért Kánaánba, és elkísérte apját Egyiptomba.

Jákob utolsó próféciájában elmarasztalta Simeont, megemlékezett a Sikemben zajlott vérfürdőről, és kilátásba helyezte Simeon törzsének eloszlását. Vélhetőleg Egyiptomban halt meg. A honfoglalás után Simeon törzse Júda területén belül szerez örökséget, a Bírák könyvének tanúsága szerint ez a két törzs kölcsönösen segítette egymást az örökség megszerzésében.

Felhasznált Igék:

1 Móz 29: 33, 1 Móz 34: 13-31, 1 Móz 42: 36, 1 Móz 46: 10, 1 Móz 49: 5-6, Józs 19: 1, 9, Bír 1: 3, 17.

 

kapcsolódó szócikkek
Rúben